A hogyan legyen 2.0-ás életem már a múlté!
Plusz az is a múlté, hogy hogyan legyek a saját magam legjobb variációja, amit most el tudok érni, meg tudok élni?
Hogyan? Úgy, hogy jelentkezel az Élet Újratervezési Online Tréningemre.

Ez a trérning csak rólad szól, és csak arról, hogy valami új tudjon létrejönni a valóságodban, amihez még hitrendszereket is cserélünk.

Az életed 4 területét fogod megismerni, feldolgozni, áttervezni új nézőpontok, elgondolkodtató kérdések és feladatok mentén.

Ha szeretnél a karriereden, a pénzügyi területeden változtatni, akkor már megéri résztvenni ezen a tréningen. Ha pedig még szeretnél az emberi kapcsolataidon/szerelmi életeden is változtatni, akkor az még plusz, sőt még a fizikai, testi egészség, egységedet is gőrcső alá vesszük közösen.

Sokan már próbálkoztak egyedül létrehozni tervezéssel egy új életet, de elakadtak.
Mi lehetett ennek az oka?

  1. Nehéz volt egyedül mindenen végigmenni
  2. Nem értették, hogy milyen ellenállás van bennük egy-egy témával kapcsolatban
  3. Elfogyott a motivációjuk
  4. A cél, amit találtak nem tudta őket annyira motiválni, amennyi a végéig elég lett volna és
    gyakorlatba ültetésig megmaradt volna.

Viszont itt ezen a trégningen ezek számításba sem jöhetnek! Miért?

  1. Nem leszel egyedül, mert végig veled leszek, így van kire támaszokodnod, ha meginognál
  2. Az ellanálló, gáncsoskodó hitrendszerekre is könnyebb egy lelki, személyi edzővel felismerni,
    sőt, ha ő még támogat abban, hogy azokat lecseréld, akkor az is nyert ügy
  3. A lendüled folyamatosan megmarad, mert érezni fogod már a tréning közben a sikerélményt
  4. Biztos, hogy elég vonzó célt tudsz majd találni támogatásommal, aminek az eléréséhez elég
    munícióval fogsz rendelkezni a tréning végére.

A tréning 3-4 órát fog igényelni az életedből. Ami nem tűnik túl hosszúnak, de pont elég ahhoz, hogy a végére eléggé elfáradj és készen állj a változtatásra. Fontos, hogy, amikor résztveszel ezen a trégningen, ne zarjon senki és semmi fizilálisan. Ez olyan lesz mint 3-4 db 60 perces tanóra, ahol nincs telefon csak fejlődés mindez a jó ügy érdekében. Miért 3-4 óra? Mert nem tudom, hogy veled milyen gyorsan tudunk haladni. Viszont én nem vagyok semmi jónak az elrontója. Ha a 3 óra nem elég, a 4. órát ingyen kapod tőlem.

Kinek ajánlom a trégninget

  • Aki már túl van azon, hogy másra mutogat minden alkalommal, ha valami problémája akad
  • Aki hajlandó befektetni 3-4 óra intenzív fejlődést az életébe
  • Aki hajlandó elköteleződni a felismerések és a változás mellett
  • Aki hajlandó akár új dolgokat is megtenni/megismerni saját magáért
  • Aki elszánta magát arra, hogy az új életet tervezzen és éljen meg a valóságában

Tréning információk

Helyszín: az online tér.

A hogyan legyen 2.0-ás életem, már nem lesz kérdés többet! Mert lesz megoldás a kezedben! Ahhoz, hogy 2.0-ás életed legyen az életed négy területén fogunk közösen elgondolkodni, mintát felismerni, mintát átírni és tervezni!

ÉLET ÚJRATERVEZÉS TRÉNING egy egyszemélyes Online foglalkozás, ahol Te vagy a fókuszban és az életed.

Úgy készülj, hogy nagyjából 3-4 órás elmélyülés önmagadban. Személyfüggő, hogy kivel milyen tempóban tudunk haladni.

Online tréning Időtartam Ár
Élet Újratervezés Online Tréning 3-4 óra* 55 000 Ft
Élet Újratervezés Online Tréning (hétvégén) 3-4 óra* 65 000 Ft


* Attól függ, hogy milyen tempóban tudunk haladni.

Kérj saját időpontot a tréningre!

    Fizetés átutalással

    Választható dátumok

    Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.