Segítség kérés, elfogadás

 Téma: döntés, segítség, Uncategorized

Ma találkoztam egy emberrel, akinek bármit mondtam, az nem ment át neki. Egyszerűen olyan szűrői voltak, amivel pont az ellenkezőjét csinálta annak, mint amit kellett volna, amivel egyszerűsíthette volna a dolgait.

És igen, ha azt mondom, hogy pont az ellenkezőjét csinálta, annak, amit kellett volna, akkor ki szerinte csinálta pont az ellenkezőjét?

Tőlem kért valaki segítséget, nem önismereti témában, és mondtam, hogy mi lenne a megoldás, hogyan csinálja, és akkor menni fog, de ő pont nem úgy csinálta valamiért és nem is sikerül neki. Ilyenkor mit tudsz te tenni, akitől a segítséget kérik és mégsem élnek azzal az információval/eszközzel, amit kínálsz neki?

Annyit tudsz tenni, hogy még egyszer elmondod neki, aztán hagyod, nem traktálod tovább. Ha valamiért ő nem tudja úgy csinálni, az onnantól kezdve az ő dolga (eddig is az ő dolga volt, te csak segítettél neki, mivel erre kért). Ugyanis az ő valóságában, neki úgy kell cselekednie, megértenie a dolgokat, ahogy ő tudja, amire ő képes! Aztán lehet, hogy egyszer neki le fog esni, de mindenkinek van egy tempója, számomra az a dolog úgy kivitelezhető, ahogy javasoltam neki, de lehet, hogy ő még nem tart ott, illetve máshol tart és mást gondol megoldásnak.

És akkor jöhet egy kérdés, hogy olyan ember, aki valójában nem akarja befogadni azt, amit te segítenél neki, minek kér segítséget?

Nos erre több válasz is lehetne, de egy a lényeg, hogy már kért segítséget, az, hogy ő mikor tudja az befogadni/elfogadni, azaz ő dolga.

Sok ember ugyanis még segítséget sem tud kérni, szóval becsüld meg azt az ember, aki kér tőled segítséget, még akkor is, ha ő azzal, amit tudsz neki adni, nem él, azaz, nem tud élni.

Hajrá elfogadás! Hajrá szabad döntés!

Ha tőlem szeretnéd elsajátítani a Theta Healing technikát akkor itt tudsz jelentkezni, várlak szeretettel:

https://www.ilovetheta.hu/theta-healing-alap-tanfolyam/

Ha Theta Healing konzultációra szeretnél jönni, akkor itt tudsz bejelentkezni (személyes és online módon is vannak lehetőségek)

https://www.ilovetheta.hu/theta-healing-konzultacio-egyeni/

Theta Healing konzultáció Online

https://www.ilovetheta.hu/online-theta-healing-konzultacio/

Kapcsolódó cikkek