Megértés, megértelek téged, megértem magam és az ebből jövő könnyebbség

 Téma: cselekvés, igazság, Theta Healing előnyei, Uncategorized

A minap találkoztam egy hölggyel álmomban, nagyon érdekelte a Theta Healing technika és sokat kérdezett róla, találkozásunk üzleti szándékú volt, legalábbis „tudatosan” álmomban az én részemről biztosan. Az álombeli találkozás nagyon érdekes volt. Ha valaki „thetas”, annak a másik emberrel kapcsolatosan az érzékelése még álmában is sokkal markánsabb lehet, mármár lehetne mondani, hogy a másik veséjébe képes látni, még akkor is, ha egyszerűen nem akar. Tehát a „thetasok” érzékelése megváltozik, intuitívabbá válik így több információval tudunk rendelkezni a másik emberről, mint mi azt néha szeretnénk, úgy, hogy közben lehet, hogy az illető szinte nem mond semmit.

Tehát a hölggyel kapcsolatosan. Nagyon érdeklődött és lelkesedett a Theta Healinggel kapcsolatosan és szerettünk volna összehozni egy üzleti kapcsolatot, azaz én kíváncsi voltam, hogy ő mit tud kínálni és nyitottan álltam ennek irányába. Mivel úgy éreztem, hogy nekem üzleti oldalról megfelelő és optimális az, amit ő szeretne nyújtani, így abban maradtunk, hogy, amint kitaláltam  pontosan a rám eső dolgokat, akkor írok neki, de úgyis találkozunk még személyesen pár nap múlva. Az időpontot fixáltuk, és ő továbbra is nagyon lelkes volt.

A hölggyel kapcsolatos az első benyomásaim. Egyrészt az első gondolatom azt volt, hogy túl sok személyes dolgot kérdez tőlem. Ha ez most üzleti kapcsolat lesz, akkor minek neki annyi minden a személyes életemről. Tehát ez már egy figyelmeztető jelzés volt. A másik, hogy folyamatosan arról beszélt, hogy neki milyen problémája van. Tanácsot is kért azzal kapcsolatosan, ha nekem ilyen problémám lenne, akkor mit csinálnék. Tehát, ha valakivel üzleti kapcsolatban szeretnék lenni, akkor az üzletet nem keverjük össze a magánélettel, azaz a munka világa nem keverendő össze a magánszférával. Ha valaki ezt összekeveri az már nem tisztán ez, vagy tisztán azt, hanem egy mix és mivel mix, ezért lehetnek benne zavarok.  Nos, ez volt a második. A harmadik dolog, amit észrevettem rajta, hogy nagyon erősen be van kötve valahova – rendszerbe, vallásba, valamelyik szülőjéhez…nem tudom pontosan – valahova, ami őt meglehetősen távol tartja a kellemes és jó dolgoktól, azoktól a dolgoktól, amire ő egyébként vágyna. A negyedik az volt, hogy habitusra meglehetősen alacsony energiaszinttel rendelkezett – nyilván érthető a fentebb írtak miatt – és az nem is lenne probléma, csak neki már túlzottan alacsony volt és az üzleti világban azért érdemes egy üzleti töltetű energiaszinttel is rendelkezni. Még több benyomásom is volt, de most ennyit írok le ide.

Tehát, álomban amit üzletileg kínált a Theta Healinggel kapcsolatosan, az számomra megfelelt volna, csak egy olyan faktor volt, ami mégsem stimmelt az ő részéről, az hogy ő még igazándiból nem állt készen a Theta Healing övezte változásokra és a kíváncsisága nem volt elég ahhoz, mert valami még fogva tartotta őt.  A másik faktor nyilván én voltam, de erről majd még később. Tehát nem csodálkoztam rajta, amikor a második találkozásunk előtt  lemondta a találkozót és visszavonta az ajánlatát egy érdekes kifogást használva. Ennek részletezése nem témája a bejegyzésnek. Majd mikor ez megtörtént véget ért az álmom.  Teljességgel megértem, hogy ő kilépett a jövőbeni üzleti lehetőségből álmomban, mert ő erre még nem volt kész, én meg már kidolgoztam magamból azt a hitet, hogy nekem mindenkit meg kell mentenem, így ebből a szempontból a mi kapcsolódásunk létre sem tudott jönni hosszútávon csak egyszer. Illetve nem csak ez az egy szempont volt, hanem még más is. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megmutatta nekem az álmomban, hogy valóban már nincs ott bennem az a régi hit – hogy mindenkit meg kell mentenem -, és szabad vagyok és köszönöm a Teremtőnek, hogy összehozott vele így az álmok világában. Én ezt most így olvasom, aztán lehet, hogy pár nap múlva meg máshogy, ahogy változik a világom nekem is napról napra, percről percre.

Az egészet nekem is át kellett futtatnom a tudatalattim, hogy mi történt álmomban. Biztos, hogy rá érdemes néznem arra is, hogy miért szükséges nekem még visszaellenőrizni magam – legalábbis ebben a megmentőzsdi témában.

DE! Nemcsak erre a két témára fogok ránézni. Mivel megláttam benne bizonyos dolgokat, ezért azokat is meg fogom vizsgálni, hogy én ezekkel kapcsolatosan, hogyan állok. Nos mik lennének ezek:

– én az üzleti életet, hol keverem össze a magánélettel -ha van ilyen

– hol, mikor nem vagyok még elég nyitott magammal kapcsolatosan a megoldás szempontjából – ha van ilyen

– kihez, mihez vagyok még bekötve – ki tudja, lehet, hogy van ilyen is

– mivel kapcsolatban van nekem kisebb energiaszintem, mint amit az igényelne (üzleti élet, magánélet) – ha van ilyen

és még ennél is több dolog jött, hogy még mire érdemes ránéznem, amiket én magamnak leírtam, de ide most ennyi bőven elég.

Tehát minden kapcsolódás tanít, oda-vissza, még álmunkban is. Ha én valakiben meglátok valamit és arra jön egy érzés és az nem 100%-ban a manna érzése, arra érdemes ránézni, hogy nálam az megvan-e vagy nincs, ha megvan és már nem szeretném, akkor ásás téma. Mivel létrejött álmomban ez a találkozó így biztos, hogy nekünk dolgunk volt egymással és nekem pedig még dolgom van magammal, ha az az álom és üzenetei valamilyen szinten megérintettek. Ez így működik a való életben is, ha valami megérint, vagy nem hagy nyugodni, piszkálja a fantáziádat ott van még, vagy lehet még valami . Az ilyen típusú kapcsolódások mind azt segítik, hogy egyre jobban megértsd magad, ezáltal a környezetedet, az embereket és egy sokkal könnyebb életet tudj élni, ha kész és hajlandó vagy egy kis önmunkára.

Mivel több dolgot is észrevettem, így azokra is rá érdemes majd néznem, ezért neked is javasolom, hogy vezesd füzetbe, hogy milyen témák jönnek fel benned a napjaid során és, ha van rá időd, kapacitásod, akkor azokra nézz rá thetaban. Nyilván úgy tudsz thetaban ránézni, ha már ismered a Theta Healing technikáját. A Theta Healinget tőlünk is el tudod sajátítani, így nézz szét honlapunkon, ha meg szeretnéd tanulni.

Mondj IGEN-t, ha visszaellenőrizgeted magad és már ezt el szeretnéd engedni, mert sok idődet és energiádat veszi el, amit akár olyan dolgokba is tehetnél, amire vágysz:

„Tudom, milyen bízni és hinni abban, hogy megtörtént a változás.

Tudom, milyen érzés bízni a Teremtőben, hogy lecserélte azon programokat, amelyek már hátráltatnak.

Tudom, hogyan bízzak meg magamban maximálisan a Teremtővel kapcsolatosan munka során és utána is.

Tudom, hogy lehetséges és szabad az önmagam visszaellenőrizgetése nélkül élni.

Tudom, milyen érzés, hogy jól csinálom a dolgomat.

Tudom, milyen érzés az önmagamban való kételkedés érzése nélkül élni.

Tudom, milyen érzés, hogy minden körülmények között értékes vagyok.

Tudom, milyen érzés, hogy a társteremtői képességem értékes és képes vagyok társteremteni minden körülmények között a bőség teréből.

Köszönöm, megtörtént, megtörtént, megtörtént.”

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek